Beszédfordító mobilos app a Google-től

Lopott Telefon  > Egyéb >  Beszédfordító mobilos app a Google-től

Érdekes program a Google-től
Érdekes program a Google-től

A Google újszerű alkalmazást fejleszt mobilokra, aminek célja a tolmácsolás lesz. A tervek szerint, szöveggé alakítja át a beszédet minél több nyelvről. Már hosszú ideje tesztelik a programot a Google szakemberei, ami egyre jobban működik, a kiszivárgott információk alapján. Minden jel szerint, először csak a legnagyobb arányban beszélt nyelveket fogja tudni kezelni az új program, hiszen már két nyelvvel is rendkívül sok munka és probléma van.

 

Az elmondott beszéd mellett, más területről is tud majd fordítani ez az alkalmazás az eddig megjelent pletykák alapján, hiszen amennyiben igazak a híresztelések, az okostelefon kamerájába mutatott feliratokat, képeket, jelzéseket, szövegeket is automatikusan fordítani tudja majd. A Google Fordító jelenleg is működő változatát sokan használják, azonban nem minden nyelvet és nyelvről fordít kifogástalanul, hiszen az angol megfelelően működik, de az olyan, világszinten kevesek által használt nyelvek mint például a magyar, még nem tartozik az erősségei közé.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás