Huawei P9 és szerényebb változata

Huawei P9
Huawei P9

Nincs könnyű dolga annak, aki manapság okostelefont akar vásárolni. Akkora a választék, hogy szinte lehetetlen kiválasztani azt, amelyik minden szempontból tökéletesen megfelel az elvárásainknak. Ezért gyakran valamilyen kompromisszumot kell hozni. A Huawei P9 az egyik legnépszerűbb okostelefon a piacon, hiszen olcsón megvásárolható és rendkívül praktikus és megbízható. Sokak számára hihetetlennek tűnhet, de a Huawei márka ma a népszerűségi listán a dobogó harmadik helyét foglalja el. Nem kis teljesítmény ez egy kínai telefonttól, amelyet néhány éve még alig ismertek.

A Huawei P9, és a szerényebb változata a Huawei P9 Lite, azonban megerősítette ezt a helyet a dobogón. Ezek a modellek bármilyen téren felveszik a versenyt a lista első két helyezettjének készülékeivel. Azonban a Huawei telefonok ára sokkal barátságosabb. Ha nem szeretnénk hatalmas összegeket otthagyni a boltban, amikor telefont vásárolunk, akkor érdemes a Huawei P9 Lite mellett dönteni.…

Az UMI telefonok a semmiből kerültek elő

Remekbe szabott telefon

Nagyon elegáns a megjelenése, ami elsősorban a formavilágának köszönhető és az is biztos, hogy az anyaghasználatától leesik majd az állunk.

Kína erőgépei egyre nagyobb számban kezdenek teret nyerni Európában. Itt vannak mindjárt az UMI telefonok, amelyek nem sajnáltak olyan funkciókat felsorakoztatni, amit sokan hiányolnak a nagyobb gyártók készülékeiből. Sokan nem értik, hogy egyes cégek miért mennek minden esetben a saját fejük után és közben nem figyelnek a felhasználói visszajelzésekre.…

AppMester, igazi mobilos mester

AppMester, a mobilos mester
AppMester, a mobilos mester

Egy huszonegyedik századi cégvezető mindig foglalt, nincs ideje olyan apró dolgokkal foglalkozni, mint például az alkalmazottak felügyelete, találkozók szervezése. Ahhoz, hogy mégis tudja velük tartani a kapcsolatot, egy cégen belüli kommunikációs eszköz jó szolgálatot tesz. Itt jön színre az AppMester, ami olyan mobil alakalmozásokat tud felkínálni, ami a cégen belüli online találkákat kiválóan megoldhatja, akárhol vannak a résztvevők a nagyvilágban. Az sem baj, ha az internetes eszközök különböző operációs rendszerben működnek, mert az applikációt minden gond nélkül multi-platform rendszerben is meg lehet építeni.…

Tudtad hogy a Blackberry azt jelenti hogy szeder?

Blackberry vagyis szeder
Blackberry vagyis szeder

A Blackberry telefonok arról híresek, hogy a biztonsági rendszerük feltörhetetlen. A Berrybolt blogját olvasgatva, arra jut az ember, hogy ez nem is annyira túlzás, de az bizonyos, hogy a vezető multinacionális cégek felelős állásaiban csak Blackberry telefonokat használnak.

Ez talán elegendő magyarázat arra, hogy miért terjedt el ez a hír a Blackberry készülékről. A Blackberry telefon, vagy ha magyarra fordítanánk szeder, többek között azért vált kedvelt telefonná, mert nagyon gyors operációs rendszere van. Aki szereti az egyedi dolgokat, ebben a telefonban megtalálja.…

Mire valók az akkumulátoros hátlapok?

299512707_83e315c420_z
Akkumulátoros hátlapok a készülékekhez

Az akkumulátoros hátlapok olyan eszközök, ahol az akkumulátor a telefon hátsó részéhez van rögzítve. Az egységet bármikor leválaszthatjuk a készülékről és betehetünk helyette egy másikat. Ez azért is előnyös, mert az akkumulátoros hátlapok fel is lehetnek töltve, amivel igen hosszú üzemidőt képesek biztosítani a használójuknak. Természetesen akkor is vásárolhat valaki ilyen eszközt, ha az előző akkumulátor elromlott. A webáruházban több márkához is lehet kapni az akkumulátoros hátlapok közül egyet-egyet. Figyelni kell arra, hogy melyek a lappal kompatibilis termékek. …

Okostelefon: társ a mindennapokban?

Okos telefon forrás: www.hirek.sk
Okos telefon forrás: www.hirek.sk

Közösségi portálokon és vicces képeket megosztó oldalakon rendszeresen találkozunk azokkal a képekkel, amelyek humoros formában mutatják be, hogy napjainkban miről is szólnak a közösségi élmények, és a személyes kapcsolatteremtés helyett mennyiben választjuk inkább az okostelefon kínálta előnyöket. Kétségtelen, hogy rengeteg haszna van a kis készüléknek, de belegondolt már abba, hogy mennyiben függ is attól?

Nem csak az elintéznivalókra gondolunk, hanem a konkrét függőségre. Dohányzás közben rendszeresen nyomkodja, és még az esti lefekvés alkalmával sem tudja letenni a kezéből a kütyüt? Ha tapasztalta már saját magán, hogy bár volt Ön mellett valaki, egy barát, vagy éppen partnere, és Ön mégis a készüléket, és a korlátlan lehetőségeket választotta az online világban, akkor valószínűleg azok közé tartozik, akiket végérvényesen megfertőzött az okostelefon, mint mindennapi tartozék, és ilyen szempontból nevezhetjük akár társnak is.…

Mobilfüggők-lassan korosztálytól független a probléma

Mobil forrás: printscreen.hu
Mobil forrás: printscreen.hu

Míg 12-14 éve még ritkaságszámba ment a mobilozás, ma már egyetlen órát sem bírunk ki az évek során sokat változott készülék nélkül. A folyamatos elérhetőség számos előnye mellett természetesen nem mehetünk el, és a világ is kétségtelenül kitágult, amióta GPS-t, és internetet is bárhol használhatunk az okostelefonnak köszönhetően, de jogosan merül fel talán a kérdés, hogy hova lesznek az emberi kapcsolatok akkor, amikor egy osztálykirándulás alkalmával is folyton a telefonon lógnak a diákok, vagy a partnerrel való közös esti program helyett mindketten inkább az online játékokat, és az okostelefon nyújtotta egyéb kikapcsolódási formákat választják.

Nem véletlen, hogy számos oktatási intézmény rendkívül szigorúan veszi a mobilok használatát, de a munkahelyeken sem nézik jó szemmel, ha az alkalmazott túl sokat használja a kis készüléket.…

Újabb csúcstelefon a piacon!

Samsung Galaxy Alpha forrás: phonedog.com
Samsung Galaxy Alpha
forrás: phonedog.com

Az új iPhone 6 szeptemberben érkezik, és nagy valószínűséggel minden korábbit meghaladó tudással áll majd az újdonságok szerelmeseinek rendelkezésére. A Samsung azonban igyekszik beelőzni, és már előre piacra lépett legújabb üdvöskéjével, a Samsung Galaxy Alpha névre hallgató csodakészülékkel, amely elsősorban extra vékonyságával, fém keretével, és kontrasztos Amoled kijelzőjével nyeri majd el valószínűleg a telefonrajongók tetszését.

Az egyébként 132.4×65.5 centiméteres újdonság mindössze 6,7 mm vastag, ezzel gyakorlatilag viszi a pálmát a területen, hiszen a legvékonyabb mobilként kerül majd a boltok polcaira. Súlya is csak 115 gramm, s bár nagyobb a Galaxy S5 mininél, de még így is vezető helyet foglal el a csúcsmobilok között, ehhez kétség sem férhet.…

Utazásszervezés okostelefonnal

Okostelefon forrás: www.autonavigator.hu
Okostelefon
forrás: www.autonavigator.hu

Mobiltelefon fronton mindig van új a nap alatt, és nem csak a legújabb csúcstechnológiás készülékeket illetően. Az Európai Bizottság ugyanis most olyan alkalmazást fejlesztett ki az okostelefonokra, amelynek segítsgével az Unió területén közlekedők számára minden hasznos közlekedési tudnivaló gyorsan és egyszerűen elérhető.

Hogy miért hasznos ez? Segítségével megismerhetőek azok a közlekedési szabályok, melyek éppen a célországra vonatkoznak, de akkor is jó választásnak bizonyul az „Utazás külföldre” (Going Abroad) névre hallgató alkalmazás, ha útközben szeretnénk egy kicsit játszani, hiszen kvízjáték és memóriajáték is megtalálható benne.…

Kagylótelefon alap felszereltséggel

Kagylótelefon
Kagylótelefon

Az érintőképernyős csodatelefonok világában ma már kuriózumnak számít, ha egy gyártó a klasszikus kagylótelefonnal jön ki. A kinyithatós változatok napjainkban már szinte kizárólag a Samsung kínálatában találhatóak meg.

Annak ellenére, hogy nem vezetik a népszerűségi listát e készülékek, rendkívül praktikusnak bizonyulnak, hiszen védelmet biztosítanak csukott állapotban a kijelzőnek, ami cseppet sem elhanyagolható szempont. A fizikai behatások elleni védelem rendkívül fontos, és sajnos gyakran tapasztalható, hogy még a szilikon tokok, és a képernyővédő fóliák sem bizonyulnak elegendőnek egy-egy leejtés alkalmával.…

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás