Nagyot dobbantott az LG

Lopott Telefon  > Mobiltelefonok >  Nagyot dobbantott az LG

Jól sikerült az LG G4
Jól sikerült az LG G4

Az LG idei évi stratégiája érdekes volt, hiszen a nagyvállalat megvárta azt, amíg az összes nagyobb cég bemutatja a legújabb mobilt, csak ezt követően rukkolt elő a sajátjával, amelyik a G4 nevet kapta. Úgy tűnik, hogy jól sikerültek az LG számításai, hiszen az első teszteket és kritikákat figyelembe véve, mindenképp az idei év egyik legjobb okostelefonjának tűnik a G4. A dél-koreai cég elnöke, Mint Juno Cso szerint, ez a telefon a kényelem és az elegancia ötvözete lett. A képernyő mérete 5,5 colos, ami javított érzékenységű, valamint a kontrasztarányt is megnövelték.

 

A memória 3 GB, a tárhely pedig 32 GB, de 2 TB növelhetjük is ezt egy Micro-SD kártya segítségével. Utóbbi egy óriási előny a piaci vetélytársakkal, például a Samsung Galaxy S6-tal szemben. Operációs rendszer terén nem meglepően a legújabb Android 5.1 Lollipop fut majd rajta az UX 4.0 felületen, ami a gyártó sajátja. Vastagság tekintetében nem sikerült csökkenteni a méretet a konkurenciához hasonlóan, hiszen az LG új okostelefon 8,9 milliméter széles maradt, ami elfogadható.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás