Itt egy nagyszerű lehetőség, telefon bemérése Google segítségével

Manapság már a mobiltelefon annyira hozzánk nőtt, hogy nagyon ritka az az eset, amikor nincs kézügyben, vagy legalábbis valami közeli, könnyen elérhető helyen. Egyre többször használjuk, már nem csak telefonálásra vagy üzenet küldésre, hanem fényképezünk vele, adatokat tárolunk, határidő naplónak használjuk, GPS gyanánt alkalmazzuk, csatlakozunk vele a világhálóra és böngészünk, vagy hivatalos ügyeinket intézzük.

Telefon bemérése google segítségével

Néha még akkor is elővesszük, ha nem is akarunk konkrétan valamit megnézni, csak egyszerűen pötyögünk rajta valamit. Ha olykor olyan helyre tesszük, hogy pár pillanatig nem találjuk, nagyon fel tudunk mérgelődni, és már látjuk a szemünk előtt azt a veszteséget, ami ér bennünket, ha nem találjuk meg. Sokan ezt úgy védik ki, hogy mindig ugyanazon a helyen tartják, távollétükben egy meghatározott zsebükben vagy a táska egyik rekeszében, otthon pedig az lakásnak egy adott pontján.…

Mobiltelefon bemérése telefonszám alapján – reális lehetőség, vagy csak kamu?

Ahogy fejlődik a tudomány, egyre több dolog lesz lehetséges, ami addig csak legfentebb filmekből volt ismert. Az egyik ilyen újdonság a telefonok bemérése. Ma már ugyanis nem lehetetlen kideríteni, hogy hozzávetőlegesen hol található egy mobil, és nem kell hozzá más, mint az adott telefonszám.

Mobiltelefon bemérése telefonszám alapján

Hogy miért jó ez a lehetőség? Hát nagyon sok szempontból. Gondoljunk például arra a nagyon tragikus, de sajnos előforduló esetre, mikor valakinek elrabolják egy családtagját. Milyen hatalmas segítséget jelenthet az a nyomozásban, ha sikerül bizonyos szintű pontossággal az elrabolt személynél lévő mobiltelefon bemérése telefonszám alapján! De ha nem akarunk ilyen messzire menni, akkor keressünk közelebbi példákat. Nagyon sok szülőnek például óriási megnyugvást jelentene az, ha tudná, hogy kisgyereke, aki esetleg először megy haza egyedül az iskolából, pontosan merre jár, de valljuk be, hogy néha azt is jó lenne tudni, hogy kamasz gyerekünk szombat este oda megy-e, ahova mondta.…