Törley József és egy új pezsgő története

Lopott Telefon  > Szolgáltatás >  Törley József és egy új pezsgő története

Törley

Vannak olyan emberek akik, amikor elhatároznak valamit, akkor mindent megtesznek azért, hogy valóra váltsák az elképzeléseiket. Nem kell a földtől elrugaszkodott álmokat kergetni ahhoz, hogy igazán sikeresek legyünk. Megeshet, hogy abban a szakmában, amiben éppen dolgozunk, tudunk majd maradandót alkotni, ahogyan azt Törley József is tette.

Sok tanulás és kísérletezést követően eljutott arra a szintre, amikor kijelentette, hogy az addigi champagne-i pezsgőboroknál kitűnőbb minőséget teremtett meg. Nem is volt másra szükség, mint az eljárás rögzítésére és máris haza lehetett hozni a technológiát. Törley első dolga az volt, hogy olyan helyet keresett, amelyik a leginkább hasonlított az franciaországi vidékhez.

Amint erre rábukkant, már kezdetét is vehette a készítés. Biztosan nagy odaadással vágott bele a legelső tőkék telepítésébe és aztán az azokból készült ital előállításába. A lényeg, hogy Törley elképzelése magvalósult és lefektette az alapját egy új íznek, ami néhány évtizeddel később már az egész világot bejárta és ma is igazán keresett.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás