Xbox One vagy PC? Attól függ mire használjuk

Lopott Telefon  > Webáruház >  Xbox One vagy PC? Attól függ mire használjuk

Xbox One vagy PC

Véleménykülönbségek vagy akár ellentétek mindig is voltak, és mindig is lesznek az emberek között. Néha egész egyszerű dolgokon is képesek ellentétesen vélekedni. Ez a magatartás a technika világát, sőt a virtuális valóságot sem kerüli el. Gyakran azon alakul ki a vita, hogy a konzol vagy pedig a PC- a jobb.

Az első mellett az egyik legnyomósabb érv az lehet, hogy egy Xbox One olcsóbb, mint egy PC. De ugyancsak mellette érvelnek azok, akik szeretik a kényelmet, mivel az ember akár az ágyon vagy fotelben ülve kézbe kaphatja a kontrollert és máris lejátszhat egy-két kört.

A konzolok esetében csak be kell tenni a lemezt, majd a program telepítése után indítható a játék. Digitális vásárlás esetén a program letöltését követően lehet is játszani, még az utólagos javításokkal és kiegészítésekkel sem kell foglalkozni, mivel úgy állítható be a rendszer, hogy automatikusan telepíti azokat. Azonban, ha online szeretne játszani, akkor plusz költségekre kell számítani.

Néhány applikáció is elérhető az Xbox one segítségével (zene- és film lejátszás, Youtube, Twitter, Skype, Twitch és különféle böngészők), de egyébre nem igazán használható. Na de most vessünk egy pillantást a PC pártiak véleményére. Milyen érveket sorakoztatnak fel a PC használata mellett? Nagyjából ugyanazokat tudják felhozni, mint a konzolkedvelők.

Vagyis a kényelmes játék már a PC esetében is megvalósítható, hiszen kontrollereket hordozható és asztali gépekhez egyaránt lehet csatlakoztatni. Igaz ugyan, hogy egy PC-re néha hatalmas összegeket kell kiadni, azonban, ha valaki úgy dönt, hogy saját maga szeretné összedobni a gépét, akkor kis keresgéléssel elég olcsón megúszhatja.

A PC-nek pedig éppen abban van hatalmas előnye a konzolokkal szemben, hogy bővíthető. Míg a legújabb konzolokat, így az Xbox one-t is fix felbontással és hardverekkel gyártják, addig a PC az ultra HD határáig bővíthető. Természetesen az utóbbi több feladat elvégzésére is alkalmas. A véleményeket még lehetne sorolni, de végülis mindenki maga dönti el, hogy számára melyik a legmegfelelőbb.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás