Hasznos riasztó berendezések

A legalapvetőbb biztonságtechnikai berendezés jelenléte már szinte természetesnek vehető minden lakásban és a legtöbb személygépjárműben is. Vagyis egy egyszerű riasztó bármelyik lakásba beszerelhető. Két ilyen eszköz között azonban igen nagy különbségek lehetnek, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyet és honnan választjuk. Az, hogy egy adott helyszínre melyik riasztó a legmegfelelőbb, viszonylag sok szemponttól függ. A legtöbb riasztónak nem kell extrém hőmérsékleti viszonyoknak megfelelnie, ám ez alól is lehet pár kivétel, így ez is rajta lehet az elvárások listáján.

Fali konzol az otthoni tévéhez

A modern tévék szinte egyáltalán nem hasonlítanak a hagyományos képcsöves tévékre, amelyek igen nagy kiterjedésűek és robosztusak voltak. A mai LCD tévék kezelése és képminősége mérföldekkel jobb, mint a régi tévék esetében, ezért elhelyezésük is jóval egyszerűbb egy fali konzol használatával.

Felejthetetlen élmény a balatoni vitorlázás

Egy nyaralás időkeretébe nagyon sok izgalmas program belefér, éppen ezért nem érdemes a vakáció egész idejét napozással és fürdőzéssel tölteni. Ha a Balaton közelében tervezitek az idei nyaralást, akkor feltétlenül szánjatok időt a balatoni vitorlázás kipróbálására is! Garantáltan egy olyan élményben lesz részetek, amit nem tudna pótolni egy egész napos sütkérezés a homokban vagy pancsolás a tó vizében. A „magyar tenger” ugyanis számos olyan látnivalót rejt, amelyet nem tapasztalhatunk meg, ha csak a partról szemléljük annak vizét.

Nindendo játékok okostelefonokon

Korábban úgy tűnt, hogy nem fog beszállni az okostelefonok piacába a Nindendo, azonban ez a helyzet jelenleg megváltozott. Az online áruházból lehetőség lesz majd bármilyen felületre letölteni a különböző alkalmazásokat. Jelenleg annyi biztos, hogy a Nindendo a DeNa szakembereivel együtt kezd új alkalmazások fejlesztésébe. Valóban újdonságok fejlesztésében gondolkodnak, nem pedig a korábbi játékok optimalizálásán a jelenlegi felületekre. Úgy tűnik, hogy a mindenki által ismert, legendás karakterek számára fognak új pályákat létrehozni.

 

 …

A házi vízlágyító otthon használható

Számos háztartásban jelentenek komoly gondot a vízköves lerakódások, amelyek eltömítik a vezetékeket, hosszútávon pedig tönkreteszik a mosogató- és mosógépeket. A túlzott vízkőlerakódások megelőzése érdekében, érdemes házi vízlágyító elkészítésére beruháznunk, mivel ezek az eszközök könnyedén megtisztítják a vizet a túlzott mészkőtől és egyéb nem kívánatos anyagoktól.

Magas páratartalom és rossz közérzet

Tudta, hogy az allergiás megbetegedésekért nemcsak a pollen tehető felelőssé, hanem sok esetben például a magas páratartalom is? Mivel életünk nagy részét a négy fal között töltjük, így nem mindegy milyen ott a levegő minősége. A magas páratartalom csökkenthető a megfelelő páramentesítő berendezés használatával. Mielőtt azt gondolná, hogy jelentősen megdobja majd a villanyszámlát egy ilyen készülék használata, fontos tudnia, hogy a magas páratartalom csökkentésére alkalmas készülékek ma már energiatakarékos kivitelezéssel szolgálják, az optimális páratartalom megteremtését.

Samsung Galaxy S III LTE

Üzenet a jogos tulajdonostól:

„2015. március 5-én ellopták a 352315064045194 imei számú Samsung Galaxy S III LTE mobiltelefonomat..”

IMEI száma : 352315064045194
Samsung Galaxy S III LTE

Kérjük amennyiben van információja a szóban forgó készülékről, vegye fel a kapcsolatot velünk, hogy vissza juttathassuk a készüléket jogos tulajdonosának.
Üzenet küldése

 …

Óriásmobillal jelentkezik a Huawei

A korábbi években azt szokhattuk meg, hogy a legnagyobb mobiltelefonokat gyártó cégek egymást licitálják felül a képernyőméret terén, egyre hatalmasabb típusokat dobnak a piacra. Az idei Mobil Kongresszus azonban arra engedett következtetni, hogy ez a folyamat nem folytatódik, hiszen számos gyártó a tepsi-telefonnál (phablet) kisebbekkel jelentkezik ebben az évben. A Huawei kínai óriásvállalat azonban a konkurenciánál megfigyelhető jelenséggel nem foglalkozik, hiszen egy igazi óriásmobillal rukkol elő.

 …

Samsung C101 Galaxy S4 Zoom

Üzenet a jogos tulajdonostól:

„Samsung C101 Galaxy S4 Zoom

Budapest, Óbuda.”

IMEI száma : 353255064535308
samsung

Kérjük amennyiben van információja a szóban forgó készülékről, vegye fel a kapcsolatot velünk, hogy vissza juttathassuk a készüléket jogos tulajdonosának.
Üzenet küldése

 …

Sony xperia M2

Üzenet a jogos tulajdonostól:

„Sony xperia M2 telefonomat eltulajdonították és az összes irataimat a tárcámmal együtt 2015 02 11.-én este!.”

IMEI száma : 353255064535308
sony

Kérjük amennyiben van információja a szóban forgó készülékről, vegye fel a kapcsolatot velünk, hogy vissza juttathassuk a készüléket jogos tulajdonosának.
Üzenet küldése

 …