A Sony bemutatta a legújabb csúcsmobilt

Japánban bemutatták a legújabb Sony csúcs-mobilt, az Xperia Z4-et. Úgy tűnik, hogy a bemutatási országban nyártól kerülhet majd a boltokba. Az okostelefon nem rugaszkodik el az elődjétől, ahogyan a korábban már bemutatott Z4 tablet sem tette. Az elődje, vagyis a Z3 fogadtatása megfelelő volt, azonban ez eladások nem érték el azt a szintet, amit a gyártó elvárt. A Sony mégis marad ennél a típusnál, hiszen a Z4 szinte minden fontosabb tulajdonsága megegyezik az elődjével, ezek között ott van például a dizájn, valamint a specifikáció is.

 


Az iPhone chipeket a konkurencia készítheti

Mindenki számára az üzlet és a bevétel a legfontosabb, így a legnagyobb gyártók még a legnagyobb ellenlábastól is segítséget kérhetnek, illetve ezt is támogathatják azáltal, hogy éppen tőle rendelnek meg különböző alkatrészeket. Az Apple is hasonló lépésre szánta el magát, hiszen a legújabb iPhone chipjeit minden jel szerint az egyik legnagyobb konkurencia, a Samsung készíti majd el. Úgy tűnik, hogy ezeket a chipeket a Samsung Giheung félvezetőgyártó komplexumban gyártják majd le, azonban túl sok részlet még nem ismert.

 …

Díjnyertes lett egy magyar mobilfotó

Rengeteg verseny létezik a fotósok számára, számtalan kategóriában mérhetik össze a tudásukat. Az egyik legismertebb verseny a Sony World Photography Awards, aminek van egy mobilos versenye is, ebben a kategóriában pedig egy magyar fotós által készített fotó végzett a második helyen, ami hatalmas eredmény. Ez egy rendkívül népszerű és nívós verseny, így erre a második helyre bátran lehet büszke M. Schmidt János, aki ezt a mobilfotót készítette. A sejtelmes képen a Nyugati pályaudvar látható és rengeteg érdekes részlet van rajta, sokan el sem hitték, hogy ez egy mobilfotó, amíg a fényképész nem bizonyította ezt be.

 …

Információk a Samsung új csúcsmobiljáról

A Samsung egy új készülékkel jelentkezik, amit bátran a csúcsmobilok kategóriájába sorolhatunk a felépítése alapján. Rendkívül érdekes, hiszen ez a görbemobil becenévre is hallgató telefon nem hosszában ívelt, ahogyan azt megszokhattuk az okostelefonok világában, hanem a két szélén. A Samsung Galaxy S6 Edge típusnak azonban megvannak a hátrányai is, így érdemes többet is megtudni róla. Mindenképp az előnyök sorában kell említenünk azt, hogy QHD felbontással rendelkezik az 5,1 colos képernyő, ami így kiváló élményekkel szolgál minden felhasználónak.

 …

Kényelmi újítás az Android felhasználóknak

Azok, akik okostelefont használnak, a legtöbb esetben lezárják képernyőjüket egy kód vagy ujjlenyomat segítségével, ezt pedig kényelmetlen naponta akár több százszor feloldani, még akkor is, ha néhány mp-cel korábban vágtuk zsebre a készüléket. A legújabb Android operációs rendszereket használó készülékek esetében azonban, új és érdekes újítás lesz megfigyelhető, ami megnöveli a kényelmet. A telefon érzékeli, amikor a tulajdonosa csak zsebre vágta,vagy a táskájába tette a készüléket, így amikor kiveszi, akkor nem kell újból beírni a billentyűzet kombinációt, sem más módon nem kell feloldani a billentyűzárat, mert ez magától feloldódik ilyenkor.

Nindendo játékok okostelefonokon

Korábban úgy tűnt, hogy nem fog beszállni az okostelefonok piacába a Nindendo, azonban ez a helyzet jelenleg megváltozott. Az online áruházból lehetőség lesz majd bármilyen felületre letölteni a különböző alkalmazásokat. Jelenleg annyi biztos, hogy a Nindendo a DeNa szakembereivel együtt kezd új alkalmazások fejlesztésébe. Valóban újdonságok fejlesztésében gondolkodnak, nem pedig a korábbi játékok optimalizálásán a jelenlegi felületekre. Úgy tűnik, hogy a mindenki által ismert, legendás karakterek számára fognak új pályákat létrehozni.

 

 …

Óriásmobillal jelentkezik a Huawei

A korábbi években azt szokhattuk meg, hogy a legnagyobb mobiltelefonokat gyártó cégek egymást licitálják felül a képernyőméret terén, egyre hatalmasabb típusokat dobnak a piacra. Az idei Mobil Kongresszus azonban arra engedett következtetni, hogy ez a folyamat nem folytatódik, hiszen számos gyártó a tepsi-telefonnál (phablet) kisebbekkel jelentkezik ebben az évben. A Huawei kínai óriásvállalat azonban a konkurenciánál megfigyelhető jelenséggel nem foglalkozik, hiszen egy igazi óriásmobillal rukkol elő.

 …

Az Ericsson iPhone-okat akar betiltatni

A svéd Ericsson hét különböző pert indított az Apple ellen egy texasi bíróságon, mert úgy gondolják, hogy jogtalanul használják a szabadalmakat. Mellette az Apple ellen panaszt tettek a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál is (ITC). Amennyiben ez a bizottság jogosnak ítéli meg az Ericsson panaszát, akkor még arra is sor kerülhet, hogy a Kínában gyártott Apple termékek forgalmazását betiltják az Egyesült Államokban. Az Ericsson panaszai között mobilszabványokkal kapcsolatos szabadalmak vannak, vagyis az a 41 különböző szabadalom, amit a perelő cég szerint az Apple jogtalanul használ, a különböző mobilkapcsolatok kezelésével kapcsolatos (2G, 3G és 4G).

 …

Hamarosan érkezik az Ubuntut futtató mobil

Már hosszú ideje várják a Linux-kedvelők azt az okostelefont, amely képes ezt az operációs rendszert is futtatni, szerencsére hamarosan már be is szerezhetik. A Canonical már hosszú ideje tervezi piacra dobni azt a csúcsminőségű mobilnak szánt készüléket, amelyen az Ubuntu rendszer fut. A nemsokára megjelenő készülék neve Aquaris E4.5 Ubuntu Edition, azonban a technológiák messze elmaradnak a korábban meglebegtetett Ubuntu Edge-étől, amelybe bekerült volna szinte minden csúcstechnológia.

 …

Leáldozóban a BlackBerry? – 2. rész

Chen kérése – vagyis, hogy a cégeket kötelezni kelljen arra, hogy minden platformon fussanak az elkészített alkalmazások – úgy tűnik, hogy nem fog a közeljövőben megvalósulni, hiszen nem reális. A cégeket nem lehet olyan dolgokra kötelezni, ami számukra irracionális gazdasági szempontból, márpedig ez éppen az lenne, hiszen a BlackBerry rendkívül kis részesedéssel bír. Olyan nagy cégek, mint egy vezető videós oldal sem fejleszt applikációkat a BlackBerry-kre az Egyesült Államokban, ilyen körülmények között pedig a vásárlók, felhasználók számára egyáltalán nem vonzó ez a márka.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás