A telefon nyomon követése sok gondra megoldás

Lopott Telefon  > Ellopott telefonok >  A telefon nyomon követése sok gondra megoldás

Telefon nyomon követése

Amikor az első olyan mobiltelefonok megjelentek, amelyeket az egyszerű, átlag fizetéssel rendelkező emberek is meg tudtak vásárolni, még nem volt egyéb elvárás, csak az, hogy lehessen velük telefonálni, esetleg egy szöveges üzenetet elküldeni. Még ez is hatalmas dolognak számított, hiszen végre lehetett az utcáról, vagy bárhonnan telefonálni, ahol elérhető volt a mobilhálózat.

A telefon nyomon követése sok gondra megoldás

A technika viszont rohamosan fejlődött, a maroktelefonok egyre több dologra lettek alkalmasak, a telefonálás csak egy volt a számos elérhető funkció közül. Ma már számtalan alkalmazás letölthető rájuk, a filmnézés, fényképezés, internetezés nem is számít újdonságnak. Mindennek azonban van negatív következménye is, mégpedig az, hogy a zsebtolvajok számára is egyre vonzóbb értéktárgyakká váltak ezek az eszközök, ugyanis egy újabb kiadás akár több százezer Forintba is kerülhet. A gyártók és a szolgáltatók megpróbálnak egyre több olyan lehetőséget kitalálni, amelynek a segítségével lehetővé válik a telefon nyomon követése. Ez nagy segítséget jelent azoknak, akik egy lopás áldozatává váltak, de jó megoldás akkor is, ha csak annyi a probléma, hogy valahol a lakásban elkeveredett a telefon, és le is van halkítva, így a megcsengetése sem hozhat eredményt. A legtöbb esetben le kell tölteni egy aplikációt, ami a GPS vagy WI-fi segítségével megmutatja, kisebb-nagyobb pontossággal, hogy hol van az adott készülék.

Vannak olyan nyomkövető alkalmazások is, amelyek előzetesen ingyenesen is kipróbálhatóak, így akár több közül is ki lehet választani azt, amelyik a legmegfelelőbbnek bizonyul. A telefon nyomon követése persze nem csak azok számára remek lehetőség, akik elvesztették a telefonjukat, vagy ellopták azt, hanem azoknak is, akik valakinek, például a gyereküknek a hollétét szeretnék megtudni. Ez nagy könnyebbség a szülőknek, hiszen elég sok olyan helyzet van, amikor azon izgulnak, hogy a gyerek például miért nem ért még haza az iskolából, vagy a kamasz hol tölti a szabadidejét. A hasznos nyomonkövető alkalmazások sok gondtól megmenthetik a telefontulajdonosokat.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás