Leáldozóban a BlackBerry? – 2. rész

Lopott Telefon  > Mobiltelefonok >  Leáldozóban a BlackBerry? – 2. rész

A BlackBerry telefonok már nem vonzóak
A BlackBerry telefonok már nem vonzóak

Chen kérése – vagyis, hogy a cégeket kötelezni kelljen arra, hogy minden platformon fussanak az elkészített alkalmazások – úgy tűnik, hogy nem fog a közeljövőben megvalósulni, hiszen nem reális. A cégeket nem lehet olyan dolgokra kötelezni, ami számukra irracionális gazdasági szempontból, márpedig ez éppen az lenne, hiszen a BlackBerry rendkívül kis részesedéssel bír. Olyan nagy cégek, mint egy vezető videós oldal sem fejleszt applikációkat a BlackBerry-kre az Egyesült Államokban, ilyen körülmények között pedig a vásárlók, felhasználók számára egyáltalán nem vonzó ez a márka.

 

Korábban nem lehetett hasonló visszaesésre számítani, hiszen a Blackberry hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendett a QWERTY-típusú billentyűzet-kialakításának köszönhetően, amely által rendkívül egyszerű volt e-mail-eket és sms-eket küldeni erről a készülékről. Rövid idő alatt nagy kedvenccé vált a BlackBerry, leginkább Európa fejlettebb országaiban, valamint Észak-Amerikában, ahol egyre fontosabbá vált az internetezés az emberek számára. Ilyen előzményekkel pedig szinte érthetetlen a BlackBerry jelenkori hanyatlása.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás