A liliomfa a tavasz hírnöke

Lopott Telefon  > Szolgáltatás >  A liliomfa a tavasz hírnöke

Liliomfa

Ha szeretne valamilyen változatosságot csempészni a birtokára, akkor érdemes az örökzöld dísznövények mellett, valamilyen színes változatban is gondolkozni. A liliomfa remek megoldás erre, hiszen akárcsak a különböző tuják, ez is egy olyan klasszikus növény, ami rettentően sokat tud emelni az esztétikai látványon. Más nevén, a magnólia azért is nagyon hálás típus, mert nem igényel túlzott gondozást.

A kezdő kertészek is bátran ültethetik, illetve vízigénye is csak közepes, a betegségekre pedig egyáltalán nem fogékony. Szoliter-növényként viszont jó, ha a kert nyílt területén ülteti el, egyedül, hogy érvényesülhessen a szépsége.

A tavasz kezdetével egyes fajtái már áprilistól kezdve virágokat bontanak és szemet gyönyörködtetőek lesznek a zöldülő fű és levelek mellett, nemcsak a fehér, de a rózsaszín és lila szirmok is. A liliomfa kisebb, alacsonyabb típusai 3-5 méteres magasságban a terasz igazi díszeivé válhatnak, a nagyobbak viszont remekül kitűnnek majd a kert belső részében. Ezzel biztos jól indul majd mindegyik tavasz.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás