Ha nem találjuk sehol sem az érintőképernyős mobiltelefonunkat

Egy okostelefon több tízezer forintba kerül, melyet ha elveszítünk, akkor igen nagy kár ér minket. Éppen ezért kell figyelni arra, hogy a megvásárolt érintőképernyős mobiltelefon a legmegfelelőbb helyen legyen tárolva. Ehhez szükség van egy kifejezetten telefonos tokra, melyet a táskánkba akár rögzíteni is tudunk.

Az érintőképernyős telefonok olcsón a legtöbbször akkor vásárolhatóak meg, ha használtak. Ezek is nagy értéket képviselnek és a személyes adataink miatt érdemes mindenképpen belépési jelszóval levédetni. Ha eltűnik az érintőképernyős mobilunk, akkor azt jelezzük mind a rendőrség, mind pedig a szolgáltató felé. Sokszor ugyanis ilyen készülékekről szoktak bűncselekményeket elkövetni, hiszen másnak a nevén van.…

A mobiltelefonok saját azonosítóval rendelkeznek

Számtalanszor fordul elő, hogy valakinek eltűnik a több tízezer forintot érő készüléke. A legnagyobb gondban akkor vagyunk, ha nem feltöltő kártyás, hanem előfizetéses, hiszen így óriási számlát kaphatunk. Egy fontos tennivalónk van akkor, ha a mobiltelefonunknak nyoma veszik. Be kell jelenteni a szolgáltatónál.

Minden mobiltelefonnak van egy IMEI száma, amely tulajdonképpen ugyanúgy működik, mint a számítógépek esetében az IP cím. A bejelentésünket követően a szolgáltató figyelni fogja ezt az azonosító számot. Ha valaki elkezd telefonálni, akkor ezzel az IMEI számmal bejelentkezik a hálózatba és a szolgáltató helyileg be tudja azonosítani, hogy honnan használták a mobilt és máris lehet értesíteni a rendőrséget.…

A T mobilos telefonok azonnal letilthatóak

Egy eltűnt okostelefon nagy bosszúságot tud okozni, hiszen hatalmas számlát tud vele csinálni az, aki megtalálja. Azonnal el kell végezni az elveszett T mobilos telefonoknak a letiltását, hiszen így nem tudnak róla hívást indítani, így elkerülhető a magas végösszegű számla. A telefonok közül a legdrágábbakat szokták inkább lopni, így ha egy értékes okosmobilunk van, akkor azt tartsuk mindig megfelelő helyen, ahonnan könnyen nem tudja egy zsebes kiemelni az utcán.

A T mobilos telefonok mindegyike megfelelő biztonságtechnikával van ellátva. Jelszavas védelemmel rendelkeznek a készülékek, melynek a segítségével illetéktelen személy nem tud belépni a felhasználói felületre. Az okostelefonok nagy értékű készülékek, melyeknek az eltűnése nagy anyagi kárt tud okozni a számunkra. Ezért tartsuk mindig a táska alján vagy egy megfelelő tokban a zsebbe téve az adott készüléket.…

Telefon akkumulátorok szerepe egy készülék eltűnésekor

Mindig megfelelő tartóban legyen a mobilunk, hiszen az nem csak a karcolódásoktól és az ütésektől képes azt megvédeni, hanem egy esetleges eltűnést is ki tudunk vele küszöbölni, főleg ha a táskánkban hordjuk. Ha valaki eltulajdonítja a készülékünket, akkor az akkumulátornak nagy szerepe lehet a megtalálásban.

Amikor azt vesszük észre, hogy nem találjuk sehol sem a mobilunkat, akkor érdemes mindenképpen ezt jelezi a szolgáltató felé, hiszen a megtalálója akár visszaéléshez is használhatja.

A telefon akkumulátor segítségével a szolgáltató képes akár helyileg is meghatározni azt, hogy merre található a készülék. Ezt a módszert általában akkor alkalmazzák, amikor a mobil egy bűncselekmény eszköze volt. A feltöltött akkumulátor segítségével a készülék jelet bocsát ki, melyet a szolgáltató érzékel és pontosan meg tudja mondani, hogy merre kell keresni a mobilt.…