A ZTE mobiljavító szervizközpontot létesít Magyarországon

A magyar gazdaság egyre jobban nyit kelet felé, ennek részeként jelentették be, hogy a kínai ZTE Magyarországon mobilkészülék- javító szervizt létesít, amelynek keretén belül az év végéig 50 munkahelyet teremtenek. A magyar államtitkár nyilatkozatában elmondta, hogy a komoly gazdasági válság után azt a célt tűzték ki, hogy Magyarország lehessen Európa termelési központja és ehhez egy versenyképes befektetési környezetet alakítanak ki.

Ennek keretében egyre nagyobb külkereskedelmi forgalommal számolhatunk. A ZTE 2005-ben képviseleti irodát nyitott Magyarországon, 2010.ben létrehozta magyarországi leányvállalatát, a tavalyi évben pedig regionális központját és call-centerét is. A bővítés ezzel még nem állt meg, hiszen idénre további bővítéseket terveztek. …